Get Adobe Flash player

Főoldal

A néptánc különféle népcsoportok jellegzetes tánca. Leginkább hagyományos öltözetben, különböző rendezvényeken adják elő. Minden nemzetnek vannak saját táncaik. A magyar néptánc: a 16. században terjedt el, illetve onnan vannak az első feljegyzéseink. Akkoriban a maszkos és ünnepi táncok, vagy a füzértáncok, katonatáncok voltak népszerűek. A magyar néptánc elemei nemcsak a csárdás, legényes és a karikázó, hanem minden tájegységnek megvannak a maga sajátos táncai.

Európa és ezen belül Magyarország legkorábbi néptáncai a középkorban kialakult körtáncok voltak. A magyar néptánc szabályozott egyéni és páros formái a 17. és 19. század között keletkeztek. A tánctípusok közül a botoló, a legényes és a karikázó a régebbi, míg például a csárdás és a verbunkos az újabb táncstílust képviseli. A magyar néptánc legkorábbi időszakára a szent helyeken való táncolás volt a jellemző, melynek bizonyítékául olyan zsinati határozatok szolgálnak, melyek a templom és temetőkerti táncolást, illetve a különböző szertartások alatti vigadozást tiltották. Ezek szinte pogány rítusoknak számítottak, melyek során a gyakran maszkot viselőket még a "démonok is megszállták". 
A középkorból ránk maradt forrásanyagok már a körtáncok és füzértáncok fontosságát hangsúlyozzák, melyet sövény-, illetve baráttáncként is emlegetnek. A 17. század folyamán a körtáncok a fejedelmi udvarokban, a nemesi társadalomban, a polgárság és a parasztság körében egyaránt elterjedtek voltak. A ma már csak karikázóként ismert - egyneműek által táncolt, énekszóval kísért - tánctípus őrzi leginkább a körtáncok emlékét. 
Ugyancsak a középkor táncvilágához kell sorolnunk a halottas táncot, melynek a Dél-Dunántúlon élő változata az úgynevezett „Bene Vendel” volt, és célja a halál komor hangulatának felidézése és megőrzése. A korai tánctörténeti periódusba tartoznak még: temetésen és halotti toron eljárt táncok. 
A 16. és 17. századtól beszélhetünk a hajdútánc létezéséről, amelyről néhány beszámoló, mint juhásztáncról tesz említést. Amellett, hogy katonai funkciókkal is bírt (győzelmi tánc, csata hevében kihívásként járták), párbajszerű küzdelemként, illetve bemutatóként jellemzik a korabeli források. Ide sorolhatóak még a huszár-, illetve fegyvertáncok. 
A század folyamán jelent meg a páros táncok új dimenzióját jelentő zárt összefogódzású páros tánc (forgós és forgatós táncok), melyet még "tapogatós táncnak " is neveztek az erősen vallásos írók. A 17. század során indult hódító útjára Európában a lengyel táncok közé tartozó polonaise és mazurka. Az Európa más országaiban divatos társasági táncok magyar változatai is hamarosan megjelentek, így az egeres, süveges, valamint lapockás táncok. 
A 18-19. századi képi ábrázolások, már a fegyverrel táncoló csalogatós párost örökítik meg, melynek emlékét a páros botolók őrzik. Szintén a korszakra jellemző, az ugrós páros táncok kialakulása, valamint az úgynevezett pásztortánc megjelenése. Szintén a korszak szülöttei közé tartoznak a verbunk, csárdás, legényes.